2010. december 30., csütörtök

2010. december 13., hétfő

A szeretet ünnepe

Karácsony a szeretet ünnepe. Ki így, ki úgy, de valahogy megünnepli.


Egyes családoknál már jóval karácsony előtt, akár egy hónappal neki állnak a készülődésnek. Pár apró dísszel csinosítják a lakásokat, házakat. Majd az asztalra kerül az adventi koszorú, amelynek első gyertyáját idén a naptár szerint november 28-án kellett meggyújtani, szerintem december 5-én. A városok főterein karácsonyi vásárokat rendeznek. A mi városunkban, Várpalotán minden vasárnap a vár előtt kerül megrendezésre egy-egy műsor kavalkád, ahol zenészek, versszavalók és énekesek mutatják be tudásukat az arra járóknak.


Nagy készülődéssel és izgalommal jár ez az egész felhajtás. Mindenkinek időben megvegyük azt az ajándékot amire szüksége van, vagy amit igazán szeretne. Besegítünk a sütésbe-főzésbe otthon. Szenteste napján, 24-én pedig szép rend van mindenütt, az ajándékok becsomagolva. Az ennivaló a sütőben amíg folyik a fa díszítése és este végre együtt a család. Gyertyák égnek, füstölő illata száll a nappaliban. Egy finom vacsora után megkezdődik az ajándékozás és hatalmas beszélgetés a család körében.


Idén a kreatív ajándék a „divat”. Ha kevesebb pénzzel rendelkezel, készíts saját kezűleg meglepetéseket. Sokan jobban örülnek az ilyesfajta ajándéknak, mint mondjuk egy új nyakkendőnek vagy bármi megszokottnak. Mézes kalács figurákkal lepheted meg szeretteidet, ha a meglepetések mellé odacsomagolsz néhányat. Az ajándék nézegetés közben biztosan jól esik pár finom falat.


A diákok körében nem csak otthon, de az iskolában is megünneplésre kerül a karácsony. Az osztályok összegyűlnek és megnéznek egy műsort, mellyel diáktársaik készültek. Kellemes hangulatban telnek az órák, aztán sütemények és egy jó kis beszélgetés társaságában megajándékozzák a másikat, akit előtte kihúztak a játékban. A háttérben karácsonyi zenék csendülnek fel. Mindenki csinosan és jó kedvvel tölti ezt a napot.


A szünetre mindenkinek kellemes pihenést és boldog karácsonyt kívánunk! Egy kis verssel is készültem:

Lehullott a hó, fehér lett a karácsony

Sütőben pirul már a finom kalácsom

Ajándék a fa alatt, a gyertyák égnek

Édes íze van a szaloncukor-krémnek.


Mézeskalács illat lepte be a házat

Melegen díszítik a süteményes tálat

Díszek mindenütt fénylenek szépen

Ragyognak a csillagok fenn az égen.


http://ktm-varpalota.hu/

2010. december 3., péntek

Védjük az állatokat!



Várpalotán és környékén rengeteg kóbor kutya él. Segítsük meg őket és ne bántalmazzuk egyiket sem, mert nem érdemlik meg. Rövid irományom házi kedvenceink védelméről szól, melyet minden gazdi szíves figyelmébe ajánlok.

Sok állat kerül be Palotán a gyepmesteri telepre, ami nem menhely. Napjainkban sajnos rengeteg ebet és macskát bevisznek. Mivel az állatvédőknek nincsen elég fedezetük és helyük sem az összes utcára került kedvencek tartására, az idő múlásával sajnos el kell altatni őket. Ezt megelőzhetjük, ha nagyon vágyunk egy cicára vagy kutyára.

Ha tehetjük, fogadjunk örökbe. Megmenthetjük egy-egy állat életét, s magunknak is örömet szerzünk. Tudunk rajtuk segíteni, amire nagy szükség van most a tél közeledtével. Az összegyűjtött tiszta takarókat, lepedőket szívesen fogadják a Frakk Állatvédő Egyesület székhelyén. Ez a város fő állatvédő csapata. Ne legyenek gondatlan gazdák és vigyázzanak házi kedvencükre. Ha megunják az állatot, akkor se dobják ki az utcára, hanem adják más gazdikhoz, ajándékozzák el. Ne a kedvenceknek kelljen szenvedniük, mert a gazdák felelőtlenek vagy csak szimplán megunják a kis állatot.

Rengeteg felelősséggel jár a kutya vagy bármely állatnak a tartása. Az örökbefogadást csak akkor tegyük meg, ha felkészültünk rá és tudjuk gondozni őket. A legfontosabb dolog egy állat életében a nyugodt környezet. Néhányan szórakoztatónak tartják kínozni az állatokat. Ez nem nevetséges, hanem felháborító. Szerencsére bűncselekménynek számít itthon. A közeljövőben az állatvédők nyitni szeretnének egy menhelyet a városban. Ez eddig pénzhiány miatt hiúsult meg.

Ha tehetik, segítsenek és védjük meg az állatokat! Internetes oldalukon (www.frakk.fogadjbe.hu) fényképes adatlapok vannak azokról az állatokról, akik örökbefogadásra várnak. Itt több információt olvashatnak az egyesületről. Szívesen várják az érdeklődőket és a segítő kezeket egyaránt.

2010. november 29., hétfő

2010. november 14., vasárnap

egy..

Egy csodás érzés, egy finom csók

Egy szép szerelem, sok apró kis bók

Egy ölelés, mely szeretettel van tele

Nincs nap, hogy ne szeretnék bele

.

Egy kedves fiú, egy kedves mosoly

Néha azt mondja rám,hogy bagoly

Egy szép szempár, egy kedves szó

Vele lenni mindig, csak az volna jó

.

Egy megnyugtató hang, egy szívverés

Egy simogatás, egy hosszan tartó ölelés

Övé a szívem, ez biztosan nem tévedés

Minden nap mellette csodás az ébredés

2010. november 7., vasárnap

Egy év :)

Egy éve,mikor megdobbant a szívem,

Álomnak tűnt az egész,minden.. és

Az enyém lett,kire annyit vártam,

S egy keddi nap végre rá találtam!

.

Együtt töltöttük az első közös estét,

Összebújva, simizve a másik testét..

Szusziztunk egyet,lehunyt szemmel,

S mosolyogva ébredtünk másnap reggel!

.

Boldogan elment ez az egy év,

Sírtunk, nevettünk s derült az ég.

Minden nap újra beléd szeretek,

Te tudatattad velem,mi az a szeretet!

.

Még sok szép évet töltsünk el együtt,

S bújjunk össze, ha ahhoz van kedvünk.

Lesz kutyánk,cicánk meg amit szeretnénk,

A család lesz a fontos,s az elért eredmény!

Hiányzós

Miközben alszol nézem a mosolyod,

Kívánom az életben ne legyen gondod.

Tudom akkor is,ha nem is mondod,

Hogy igazán szeretsz,ez a fontos!

.

Minden percben hiányzol,mikor nem vagy velem,

Még akkor is, mikor mellettem fekszel szüntelen.

A szívünk erős, s kitartunk egymás mellett,

Te vagy az a fiú,aki nekem igazán kellett!

2010. november 6., szombat

fotók


http://www.flickr.com/photos/dorikaphotos/


Néhány fotó, ami 'jóra' sikerült :)
..még próbálkozok;)

2010. november 5., péntek

Hmm

A tested forró,s lüktet az ér

Megbabonázott a szenvedély.

A csókod finom,s végzetes

Minden nap csak kényeztess!

.

Szeretek Veled szeretkezni,

Néha vadul enyelegni.

Szeretem mikor lüktetsz és érzem

Nem bírom levetkőzni a kéjem.

Ő az.. :)


Álmomban,már sokszor láttam

S mindig Őreá vágytam

Megkaptam,most boldog vagyok,

Remélem örökre az maradok!

.

Néha nehéz,mert féltem mindentől,

Óvnám a rossztól,a széltől s a hidegtől!

Szeretem,mert teljesen a részemmé vált,

A szívünk most már örökre egybe szállt!

.

Nem akarom bántani,csak vigyázni rá,

Szükségem hajtja egy életen át!

Ha elveszítem, én is elveszek,

De ilyesmire gondolni sem merek!

.

Vele élném le az életem,ha lehet,

Megteszek érte bármit,mert Ő is szeret

Remélem együtt öregszünk majd meg,

S a kertből nézzük a kék eget!

Szerelmemnek..

Te vagy a legszebb s jobb dolog az életben,

Soha nem kaptam még ilyen ajándékot,nem véletlen!

Ki kellett érdemelni,mert jó vagy.. a legjobb nekem,

Hiába erre nincs találóbb szó,csak a Szerelem!

.

Vigyázok rád mindig, mert Te vagy az értelem,

Szeretni foglak örökké,s áldozom az életem,

Ha kell meghalok,vagy boldogan élek,

Csak neked legyen gyönyörű az élet!


2010. augusztus 29., vasárnap

Szeretném... :)

Érezni az illatod minden percben,

Csókolgatni a finom szád,

Összezárva egy kis ketrecben

Átdorombolva sok éjszakát!

Te vagy a legszebb kincsem,

Nálad édesebb cica nincsen!

Örökre szeress,s ölelj át,

Legyünk boldog kismacskák!

Szeretlek édes egy életen át,

S várom azt a napnyugtát..

Mikor együtt élünk boldogan,

Cicatejet szürcsölve szorgosan:)

Mau

2010. május 4., kedd

Cicus

Sosem írtam még blogot,de most bele kezdtem,hátha sikerrel járok és valaki olvasgatja...:)

Ma egy hetes a kiscica akit szerető szívvel fogunk haza hozni,amikor már elszakad az édes anyukájától. Fekete-fehér kis fiú macskuszról van szó,nevet még nem kapott,hiszen nem hívhatjuk hógolyónak,hogyha nem is tiszta fehér és nem is kövér cica,rá illő nevet fog kapni. A kosárka kitisztítva,kis takaró benne pihen és a tálkák is tisztán csillognak,a finom ennivaló a hűtőben várakozik.
Remélhetőleg pár héten belül új,szerető otthonába kerül,mert már nagyon várjuk!